2011. szeptember 10., szombat

Megvan Talmácsi utódja?

Stefano Favaro a Faster Management vezetője, telefonon adott interjút a Totalbike-nak. Talmácsi Gábor egykori menedzserét a 125 köbcentis kétütemű kategóriát váltó, kettőötvenes, négyütemű motorokra épülő Moto3-mal kapcsolatos terveiről kérdeztük.

Stefano, igaz a hír, hogy a Dorna Management jóváhagyása után biztosan ott lesz a 2012-es Moto3 szezon rajtjánál az MR3-Sherco Racing csapat?

Az indulás jogát megkaptunk de ez még nem jelenti azt, hogy indulni fogunk. A Dorna augusztus 15-i döntése nagyon jó kiindulópont, mert e nélkül nem tudtunk volna továbblepni. A döntésnek azért is örültünk, mert alapvető szabály, hogy a MotoGP-ben már jelenlévő csapatok előnyt élveznek az új nevezések elbírálásakor. A felkészülés már több mint egy éve elkezdődött, ekkor döntöttünk úgy társammal, Franco Moróval, hogy új versenycsapatunkkal rajthoz állunk a 2012-es Moto3 szezonon. Ez egy nagyon hosszadalmas folyamat, még nem dőlhetünk hátra.



Stefano Favaro a Faster Management vezetője, telefonon adott interjút a Totalbike-nak. Talmácsi Gábor egykori menedzserét a 125 köbcentis kétütemű kategóriát váltó, kettőötvenes, négyütemű motorokra épülő Moto3-mal kapcsolatos terveiről kérdeztük.
sherco bemutato

Stefano, igaz a hír, hogy a Dorna Management jóváhagyása után biztosan ott lesz a 2012-es Moto3 szezon rajtjánál az MR3-Sherco Racing csapat?

Az indulás jogát megkaptunk de ez még nem jelenti azt, hogy indulni fogunk. A Dorna augusztus 15-i döntése nagyon jó kiindulópont, mert e nélkül nem tudtunk volna továbblepni. A döntésnek azért is örültünk, mert alapvető szabály, hogy a MotoGP-ben már jelenlévő csapatok előnyt élveznek az új nevezések elbírálásakor. A felkészülés már több mint egy éve elkezdődött, ekkor döntöttünk úgy társammal, Franco Moróval, hogy új versenycsapatunkkal rajthoz állunk a 2012-es Moto3 szezonon. Ez egy nagyon hosszadalmas folyamat, még nem dőlhetünk hátra.
hirdetés

Hol tart most az ügy?

Kiválasztottuk a versenyzőinket. Az egyikük Sebestyén Péter lesz, akit a legtehetségesebb fiatal magyar pilótának tartunk. Csapattársa Alessio Capella, aki már bizonyított, hiszen idén megnyerte az Alpok-Adria bajnokság Moto3 kategóriáját, és második lett a 125cm3-Moto3 összesítésben. Ezt az eredményt már a jövő évi versenymotorral, a Sherco MR3 GP11-gyel érte el. Így nem csak bajnoki címet hozott a csapatnak, de rengeteg tapasztalatot is szállított a mérnökeinknek, ami talán még fontosabb. Összesen 3500 teszt- és versenykilométert gyűjtöttünk, ami óriási előny a többiekhez képest.

Akkor tényleg minden adott, már csak várni kell az indulást.

Emberi és műszaki szempontból igen, de van még mit tennünk. A gazdaságosnak kikiáltott Moto3 versenyszezon költségvetése eléri 1,5-2 millió eurót. A pénz nagy része még nem áll rendelkezésünkre, de egyre több szponzorunk van, köztük magyar cégek is. Bízom benne, hogy az összeg hetven százaléka január végére megérkezik. Egyik támogatónk, az ipari gépeket gyártó Caretta Technology motoralkatrészekkel is foglalkozik, így a pénzen kívül komoly technikai segítséget nyújt. Meg kell oldanunk még a csapat szállítását meg még néhány apróságot, de hamarosan összeáll a kép.

És mi a helyzet Petivel? Őt láthatjuk idén ezzel a motorral?

Sebestyén Péter már februárban ült a versenygépen, de az csak egy első próba volt, akkor még javában zajlott a fejlesztés. Teljesen más utat járunk be, mint mondjuk a Honda vagy a KTM.

Pontosan mi a különbség?

A fejlesztés filozófiája más. Először is szükségünk volt egy jó motorblokkra. A Sherco olaszországi importőrétől jött az ötlet, hogy lépjünk kapcsolatba a francia gyártóval. Elmentünk tárgyalni, és kiválasztottuk a cég 2009-ben bemutatott kettőötvenes blokkját, melyet az aktuális krossz típusba építenek. Ezt a motort ugyanaz az osztrák mérnökiroda tervezte, mint például a BMW S1000RR blokkjának egyes elemeit. Az alap tehát ideális volt, de rengeteget fejlesztettünk még rajta, így most körülbelül 48 lóerő a teljesítménye, ami nem rossz, ha figyelembe vesszük, hogy versenykiírás szerint a gép minimális menetkész tömege 148 kiló.

Milyen irányba haladnak most a mérnökeitek?

A Moto3-ban kizárólag mi képviseljük majd a Shercót, de a versenyeken nekünk is a sorozat hivatalos beszállítójától, a Dell'ortótól származó elektronikát kell majd használnunk. A motorunk különlegessége, hogy míg például a Honda és a KTM a már meglévő, 125-ös versenygép vázát szerkesztette át a 250-es négyüteműhöz, addig mi teljesen új, több paraméterében az adott pályához állítható csővázat és futóművet terveztünk, a kipufogó pedig magyar, a Bódis szállítja. A fejlesztési folyamatot Franco irányítja, aki 15 évet töltött el az Apriliánál, és az ő időszakában lett világbajnok Loris Capirossi.

Valóban a ti motorotok a leggyorsabb?

Ezt nem állítom, és nem is tudhatjuk pontosan, hiszen még nem versenyeztünk a nagy esélyesek ellen. Erre jó lehetőség lesz a spanyol bajnokság két utolsó futama novemberben, Jerezben és Valenciában. Fontos futamok lesznek ezek, hiszen itt mutatkozik majd be Sebestyén Peti az új motoron, és ez lesz az utolsó nagy nyilvános erőpróba, a jövő évi Moto3 világbajnokság márciusi kezdete előtt.

Úgy tudjuk, a csapat ügyein kívül, egy másik terven is dolgozik mostanában. Stefano, mi az igazság a kiskunmajsai versenypálya építésével kapcsolatban? Hogyan kerülhető el, hogy ebből is egy újabb Balatonring legyen?

Nem pusztán egy versenypályát tervezünk építeni, hanem egy komplett motorsport központot. Nem csak aszfaltozott teszt-versenypálya lesz, hanem krosszpálya, gokart centrum, illetve sokfunkciós szolgáltató központ is. A pályákon kívül a Kiskunmajsa mellett lévő 96 hektáros területen hozzuk létre a magyarországi versenyszerelő képzés fellegvárat. Később innen kerülnek ki az MR3 Racing munkatársai is. Franco Moro havonta tart majd előadások a diákoknak, akik az iskola elvégzése után, a legfrissebb ismeretek birtokában, nemzetközi szinten is eséllyel kereshetnek munkát.

Ki finanszírozza a beruházást?

A pénz teljes egészében magánbefektetőtől származik, akit itt most nem neveznék meg.

Mikor kezdődik az építkezés, és mikor adják át a teljes létesítményt?

Három építési ütemet tervezünk. Az létesítmény alapkövét még most, szeptemberben letesszük. Az első ütemben adjuk át az off-road pályát, és a kiszolgáló épületeket. Ennek egy éven belül el kell készülnie, a harmadik ütem átadása pedig 2013-ban várható.


Forrás:www.totalbike.hu

2011. szeptember 2., péntek

San Marino....

Peti közös megegyezéssel felbontotta szerződését eddigi csapatával, hétvégén nem indul Misanoban. Jelenleg új csapatot keres az idei évad hátralévő versenyeire. 2012-es szezonban viszont 250cm3, Sherco MR3 . :)

Itt a cikk a szabadedzésről: http://www.motogphirek.hu/hirek/7578


Forrás:motogphirek.hu,facebook

2011. szeptember 1., csütörtök

Újra magyar csapat a MotoGP-ben!

Nagy bejelentést tett ma Stefano Favaro a gyorsasági motoros VB szeptember 2-4. közötti futamának helyszínt adó olaszországi Misanoban, a verseny helyszínén.

Stefano Favaro régóta itt él már Magyarországon, nevét a motorsportból ismerhettük meg, Talmácsi Gábor menedzsereként. Az általa alapított a Faster Management LLC egy nemzetközi összefogás eredményeként az utóbbi másfél évben végzett kemény munka eredményeképpen ismét egy nagy lépést tett a magyar motorsport fellendítésében. Favaro projektvezetõként vett részt a Sherco MR3 GP11 elnevezésû projektben, melyben Franco Moro híres olasz mérnökkel együtt kifejlesztettek egy új Moto3 kategóriájú motort. A MototGP 2012-es szezonjában a 125 cm3-s kategóriát felváltja a 250 cm3-s kategória, melyet Moto3 néven találunk maj d meg a versenynaptárban. Ez a Sherco motor négyütemû és már 250 cm3-s motorral rendelkezik, szemben a kétütemû 125-ös motorokkal. Bár a motor a tesztelési idõszakban tökéletesen teljesített, még folyamatos fejlesztés alatt áll, hiszen egy versenygépen mindig van mit alakítani, hogy versenyképes maradjon.



Stefano Favaro projektvezetõként nem elégedett meg csupán a motor kifejlesztésével, továbblépett és Eros Carettával, a Caretta Technology Racing Team névadó szponzorával karöltve létrehozták a MotoGP legújabb csapatát. A Faster Management a hét elején kapott zöld utat a MotoGP-t rendezõ Dorna Sports-tól, azaz megkapta a csapat számára az engedélyt, hogy nevezõként részt vehet a jövõ évi gyorsasági motoros VB-n. Ez annyit jelent, hogy a 2012-ben hivatalos csapatként állhatnak rajthoz, azaz újra magyar csapat és magyar szerelõk szerepelhetnek majd a MotoGP-ben, ami a magyar motorsport számára hatalmas áttörésnek számít.



Miután a tulajdonosi érdeke k magyar és olasz színeket képviselnek, természetes volt, hogy a csapat két kiválasztott motorosa e két ország képviseletébõl kerüljön ki. Olasz oldalról Alessio Cappellara esett a választásuk, aki a 2011-es évet már ezzel a Sherco MR3 motorral versenyezte végig, folyamatosan fejlesztve azt, majd végül parádés szerepléssel megnyerte az Alpok-Adria Bajnokságot. A csapat magyar pilótája pedig Sebestyén Péter lesz, aki korábbi jeles szerepléseit követõen 2011-ben részt vehetett a MotoGP 125 cc kategóriájában. Mindkét pilóta ígéretes versenyzõ és még csak 17 évesek, így okkal fektették beléjük bizalmukat a Sherco MR3 GP11 projekt résztvevõi.



Stefano Favaro: „Nagy örömmel tölt el, hogy sikerült idáig elérnünk, hogy jövõre saját csapattal állhatunk rajthoz a világ legrangosabb és legelismertebb motorsport eseményén, a MotoGP-n. Régóta dédelgetett álmom ez és ha valóra válik, akkor még nagyo n sokak álma is teljesülhet. Az úton ez volt az elsõ lépés, az év hátralevõ részében viszont a pilótákkal és a menedzsmenttel együtt gõzerõvel azon dolgozunk, hogy csapatunk a következõ versenyidényben ütõképes legyen. Szerencsére meglévõ támogatóinknak köszönhetõen az induláshoz szükséges alaptõke már a rendelkezésünkre áll, ám a biztos sikerhez még bizonyítanunk kell rátermettségünket jövõbeni támogatóink felé.”



Franco Moro: „Az elmúlt másfél évben olyan szinthez érkeztünk a projektben, ami azt mutatja, hogy jó irányban haladunk. A Moto3 egy új kategória, amelyet az Alpok-Adria Bajnokságban indítottak együtt a 125 köbcentis kategóriával közös értékelésben. Eddig néhány ilyen kategóriájú motor szerepelt a versenyen, a mi motorunk pedig megnyerte a bajnokságot és az összesített kategóriában második lett. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, de a legnagyobb kihívá snak mindenképpen azt tartanám, ha jövõre a VB-n ütõképes lenne a motor.”



Eros Caretta: „Már régóta benne vagyok a MotoGP világában, de nagyon megörültem, mikor láttam, hogy Stefano és Franco milyen projektbe vágott bele. Nagyon tetszett az ötlet és a hozzáállásuk, így úgy döntöttem, én is beszállok. Remekül mûködik az új motor, remélem, meg tudjuk mutatni jövõre a MotoGP-ben, hogy mire vagyunk képesek. Stefanoval üzleti kapcsolatban is állunk, hiszen a cégem, a Caretta Technology tevékenységét Magyarországra is kiterjesztem, melyben egy teljesen új technológiával újrahasznosítjuk az autó, motor, kamion és teherautógumikat. Cégem másik tevékenysége, hogy versenymotorokhoz gyártunk és fejlesztünk alkatrészeket, így emiatt is nagyon jó lehetõség számunkra a Sherco MR3 GP11 projektben való részvétel.”



Roberto Favaro: „A projektben én sportigazgatóként veszek részt, de Sebestyén Petinek továbbra is a menedzsere maradok. Nagyon várom már a folytatást, úgy néz ki, hogy a spanyol bajnokság utolsó két futamán novemberben rajthoz állhat Peti az új Sherco motorral. Remélem, ott a kételkedõknek is be tudjuk bizonyítani, hogy Peti nagyon jó versenyzõ és van keresnivalója a MotoGP-ben.”



Faster Management

2011. augusztus 30., kedd

Véget ért Indnianapolisban a MotoGP 125 cc versenyhétvégéje. A Right Guard Racing motorsport program versenyzője a 22.helyen ért célba.

Kissé hűvösebb,de optimális idő fogadta a versenyzőket a Motor Speedway-en. Peti a warm up során-mint ahogy az elmúlt napokban is-tapadási gondokkal küzdött. A hat kör alatt gyakorlatilag teljesen elkoptak a gumik. Peti már a bemelegítés során mindent beleadott,és sikerült is javítania majdnem 1 másodpercet a tegnapi idejéhez képest. A futamon aztán jól kezdett Peti,az első hat körben együtt tudott motorozni a mezőnnyel,aztán ismét jelentkezett a bemelegítésnél is fennálló probléma,miszerint a gumik teljesen elkoptak. Ezután a motor annyira csúszkált,hogy nagyon kellett figyelnie,hogy esés nélkül be tudja fejezni a versenyt. Összességében elmondható,hogy jobban sikerült Petinek ez a hétvége. A futam alatt is,az első hat körben,amíg kitartottak a gumik,sikerült javítania a reggeli idejéhez képest.

Sebestyén Péter.: "Jól kezdődött a verseny,tudtam előzgetni,tartani a tempót a mezőnnyel,de 6 kör után úgy elkoptak a gumik,hogy nem volt semmi tapadásom. Ezután sajnos nem a többiekkel küzdöttem,hanem a motorral,hogy célba tudjak érni. Azt tartanám fontosnak,hogy a következő hétvégén erről a pontról tudjunk továbblépni."
Roberto Favaro,menedzser.: "Ha nem vesszük figyelembe a meglévő gondokat,összeségében pozitív hétvége volt. Most látom,micsoda képességekkel rendelkezik Peti,hogy a nehéz pillanatokban is összpontosít,és megpróbálja a maximumot kihozni magából."

Forrás:www.motogphirek.hu



2011. augusztus 28., vasárnap

Sebestyén Peti: Kemény dió a KTM

Második napjához érkezett az Indianapolis-i MotoGP versenyhétvégéje. A 125 cc kategóriájának délelõtt egy szabadedzése volt, délután pedig megvolt az idõmérõ is. A Right Guard Racing motorsport program versenyzõje holnap a 29. helyrõl rajtol.

Az idõjárásra ma sem lehetett panasz az amerikai ringen. Peti nagyjából a tegnapi motorbeállításokkal gurult pályára a délelõtti szabadedzésen. A sokat emlegetett motorproblémák ma is megnehezítették a magyar versenyzõ dolgát, az etap végén az utolsó idõvel zárt.

A délutáni idõmérõre sem nagyon változtattak a beállításokon. Peti és menedzsere, Roberto Favaro úgy döntöttek, hogy a kialakult, nem könnyû helyzethez Peti vezetési stílusát a mot orhoz hangolva próbálnak alkalmazkodni. Ez végül hozott is némi eredményt, hiszen Peti a délelõtti szabadedzéshez képest csaknem 2 mp-et tudott javítani legjobb idején. Ez azonban csak a 29. helyhez volt elég. Peti most azon van, hogy a motor hibáit lehetõ legkevésbé kihozó vezetési stílust alkalmazzon, segítségül hívva a telemetrikus adatokat is.

Sebestyén Péter: „Most tartunk ott, ahol a pénteki elsõ edzés után kellett volna. Nagy lemaradásban vagyunk folyamatosan. Próbáltam már én is egy kicsit másképpen motorozni, valamennyire sikerült is, egy kicsit talán jobb lett, de véleményem szerint nem ez kéne hogy legyen a megoldás.”

Roberto Favaro, menedzser: „Szerintem a sok negatív dolog mellett az mindenképp pozitív, hogy ma tudtunk egy kicsit javítani az idõeredményen. Sok próbálkozás után, most nem maradt más mint alkalmazkodni a motor jelenlegi állapotához. Meglátjuk, így hova tudunk jutni. Petin látom, hogy mindent megtesz azért, hogy 200%-ot hozzon ki a helyzetbõl.”

Forrás:www.formula.hu

Időmérő:Terolé az első rajtkocka,Sebestyén 29.

A rendező Sebestyén Petit is megtalálta,a magyar versenyző az első negyed óra után a huszonhetedik helyről állt ki a boxba.


Itt az egész cikk:[sajnos csak ennyi van Petiről benne :( ]: http://www.motogphirek.hu/hirek/7517




Forrás:www.motogphirek.hu

2011. augusztus 27., szombat

Egypercesek:Sebestyén Peti és a talicska

Hali! :)
A motogphirek.hu-n találtam egy cikket,ami az előző cseh versenyhétvégét mutatja be képekben.

Bár a helyszín még mindig Brno,ahol a fotók készültek,Sebestyén Peti helyezéseit figyelembe véve a helyzet Indinapolisban változatlan a KTM-mel kapcsolatban.


Csütörtök délután érkeztünk Brnoba,ahol Peti bokszában ez a látvány,és nyugodt légkör várt bennünket. Utólag kijelenthetem,hogy talán ez volt az egyetlen ilyen pillanat.

Ugyan az egyes edzésekre a motor mindig összeállt,de ettől kezdve csak elemeire bontva láthattuk,ahányszor csak bekukkantottunk a színfalak mögé.



A magyar versenyzőnek már az első szabadedzés második körében problémái adódtak a motorral.


A szerelők éjt nappallá téve dolgoztak. Valószínűleg már csukott szemmel is össze tudták rakni a gépezetet úgy,hogy egy alkatrész sem maradt ki. Valami mégis hiányzott.



Szerelem,szerelem,szerelem...




"Szív,sürít,gyújt,kipufog"(Sub Bass Monster) Nos,ez az állítás nem igaz,de a szívással nincs gond.

Forrás:motogphirek.hu

Itt az egész cikk: http://www.motogphirek.hu/hirek/7509